Kezdek félni. Mármint a junior meccs után az utánpótlás gárda egyik legjobbjának, Lehoczki Lacinak az apjával beszélgetek a Városi Sportcsarnok előtti parkolóban, amikor tőlünk pár méterre a balmazújvárosi szurkolók már bőszen hangolnak. No, nem éppen a zeneszerszámaikkal még, hanem jó kis sörökkel, meg úgy látom, az egyik flakonban felettébb üdítőbb nedű van, némi házi pálinka formájában. Félelmem oka egyébiránt éppen ez, mivel a sportcsarnokban elfoglalt firkász-törzshelyem ott, a vendégszektor tövében helyezkedik el, tehát közvetlen mellettem zúg majd a borgőzös „Hajrá Balmaz!”. Miután Lehoczki apukának felvetem ezt, meg is jegyzi: „sajnállak nagyon”.
De hát a munka az munka. A srácok még bőven kinn, mikor letelepedek, kipécézem magamnak a legnyugalmasabb ürgének tűnő egyik balmazi drukkert, hátha azonosítja mezszámról nekem az ellenfelet. Oda is hívja Marek Kovacech-et, a szlovák légióst, de szemből máris int a mestere, semmi esetre se szakítsa félbe a melegítést, azaz tőle nem tudok meg érdemi információkat. Mivel még jóval a labdás bemelegítés előtt tartunk, fogom magam, a hátsó kapu mögött átevickélve közelítem meg a rivális Balmazújváros hórihorgas edzőjét, Füzesi Ferencet. Kábé két perc, és már „kész a leltár”.
Visszaülök hát a helyemre, és míg eljön a kezdő sípszó, addig Váci Krisztián és Jele Dávid barátaimnak tartok a lelátón rögtönzött kiesőadást, kik is az új fiúk a Kábel legénységében. Nos, Savónt, jelenlegi formája alapján ők sem hiányolják.
De indul is a mandula. A gyarmatiak kezdik a meccset, és az első támadás alatt fel is lehet térképezni a vendégeket. Nyitottan védekeznek, elöl amolyan „horvát-Vori módra” a jól megtermett Hajdú az ék, mögötte sem éppen liliputi fiúk állják a rohamokat. Alaposan bele is zavarodnak kezdetben a házigazdák, alig találják meg egymást a labdával, el is adják a játékszert. Most mutatkozik meg igazán miért az éllovasok közé sorolandó a balmazújvárosi gárda. Villámgyorsan fut a támadás, szemmel már-már követhetetlen módon, jön Füleki a balátlövő és vezetnek 1-0-ra. No nem sokáig, mert Varga János megtalálja az utat a Knyezevics kapujába – egyenlítés. Ám továbbra sem lelik a nyitott védekezés ellenszerét Székelyék. Kontrák futnak a pályán, a rendkívül fordulékony beállós, István saját tengelye körül, mint a búgócsiga pördül, kiharcol egy büntetőt, amit Hajdú értékesít, kisvártatva Nagy Norbert indul, majd újra Hajdú lökete érkezik, máris 4-1 oda. Míg Szabó András és társai a szépítésért serénykednek, néhány elszánt tekintetű, és a „toroköblögető” szer melegítő hatására már félmeztelenre vetkőzött vendég drukker hatalmas elánnal veri a palánkot, és szúrós szemmel szuggerálja az Ipoly-parti kézilabdázókat. Egyikük észre is veszi szorgos jegyzetelésemet, és rögvest odakiált a hangzavarban: „remélem, te nem ellenőr vagy tesó!”. Megnyugtatom sebesen, közöm sincs a két sípmesterhez. Míg ez a párbeszéd lezajlik, Piroska Krisztián se rest, Kottán tökéletes bejátszását zúdítja a hálóba. De ez még mindig kevés… A balkezes Strbac robog és az éppen kisbüntetését töltő Széles hiányát kihasználva 5-2-re alakítja az eredményt. Pontban tíz perc telik el a mérkőzésből és Kedves László már kénytelen időt kérni.
Hogyan lehet megfogni ezt a szemlátomást vérmes társaságot? Mi lehet az ellenszer? Bizonyára ezekre a kérdésekre keresik a választ ott, szemközt, és nem is telik bele hat-hét perc, mintha a válasz is megszületne. Megint Piroska fúrja át magát „kézis-szú” módjára a védőkön (3-5), majd egy Varga Ádám bravúrt követően valóban parádés góllal jön közelebb a hazai társulat. Varga János indul el a bal szél felé, átadási cselt mímel, de olyan hatásosan, hogy még a nézői szem is csupán a kézmozdulatot követi, mire pedig felocsúdunk, már tiszta helyzetből ugrik fel, és tökéletesen helyezi a lasztit a kapuba (4-5). Megfogható ez a Balmaz mégis? Újabb kérdés, ami feleletre vár. Füzesi mester közben forgat, „lekapja” gyorsan Knyezevicset, Pajkót küldi be cerberusnak, a fiatal kora ellenére erősen kopaszodó Korsós pedig néhány pillanatra véget vet a balassagyarmati felzárkózási esélyeknek (4-6). A másik oldalon viszont Szabó András gondol egyet, beugrik (5-6). Varga Ádám újfent bizonyítja parádés napot fogott ki, ezúttal átlövést hárít, de sajnos Kottán ottmarad a földön, fájdalmasan kap a lábához. Rövid ápolás, pihenő, Kottán nagy nehezen lebiceg, szinte kizárt, hogy folytassa, komoly a baj. De ez a kis szünet jót tett a társaknak, újult lendülettel vethetik magukat a csatába. Székely érkezik a védőfal elé, nem teketóriázik, besuhintja a labdát Pajkó térde magasságában a balmazi kapuba (6-6). Nocsak, feltámadtak a fiúk, ebből még kisülhet valami jó! A szkeptikus ember azonban még csóválja a fejét: messzi a vége.
Füzesi mester is az időkérés mellett dönt, ő is igyekszik felrázni a tanítványait. Egyelőre azonban hiába, Hajdú olyan hosszan hajítja át a labdát a túloldalra, hogy Nagy képtelen azt utolérni. Jöhet a Kábel! Megint Varga Jani vállalja magára a felelősséget – a meccs folyamán először előny a házigazdáknál (7-6). De ekkor a délszláv légiós Pavlovics kap észbe, hoppá, ebből „ramazuri” lehet, hát kicsipkézi Varga Ádám mellett/mögött a hosszú felső sarkot (7-7).
A hangulat egyre forróbb, és rendkívül jó, mert a két szurkolótábor élénken vívja a maga párbaját. A Hege-Oszi dob-duó méltó társa az öblös hangú hajdúsági „galerinek”, amihez a dudás szextettetek is bőszen csatlakoznak. Eközben Székely lő, pontosan (8-7), de Pavlovics is tudja már, mi „Dedi” gyengéje (8-8). Közben magamban azon morfondírozom, ki gondolta volna, hogy huszonhárom perc elteltével partiban lehet lenni ezzel a korábban minden vetélytársát a tönkreverésig megalázó Balmazújvárossal. Mert bizony ez éles harc: Temesvári ugyan labdát csen és előny náluk (8-9), de úgy látszik, mára felpörögtek a szélsők, mert Bán Dávid kérlelhetetlenül húzza fel a rövid sarokba a golyóbist, Pajkó el is rántja rémülten a fejét (9-9). A vendégek nem mondanak le a szélsebes támadásokról, de újabb hibát vétenek, pontosabban Varga Ádám van újra szigorúan cövekelve a helyén, az ellenakcióból pedig Varga Jani „hogy–hogy nem” a beállós posztján találja magát, és onnan sem ront (10-9). Pavlovics ezúttal a lövőcsel megoldását választja, hatásosan (10-10), míg egy ellopott labdából István kapja az átadást, forog, és betalál (10-11). Másfél perc a hátralévő idő, Varga Jani egyenlít megint (11-11), mire Pavlovics bőszült erővel bombáz – védhetetlenül (11-12). Az utolsó akció joga a gyarmatiaké, de egy szabálytalanságot követően megvárják a fiúk, míg lepereg az óra – Varga pedig hiába dől oldalra, mellé trafál az időntúliból.
Szünetben kavarognak a gondolatok bennem. Ez meglepetés! Felettébb valószínűtlennek tűnt, hogy az alföldi legénységgel ennyire tartani lehet a lépést. De hát a labda gömbölyű, és ennek a mondásnak sok igazságtartalma van, mi több, az ellenfélben sem robotok játszanak, ők is emberek, érzelmekkel. A balmazújvárosi drukker-fővezér is odajön hozzám, elismeri, milyen elszántság van a hazaiakban, ők pedig rosszul játszanak – ő tudja, gondolom ott tombolt az előző hat meccsen is.
A második félidő elején megint erőt vesz rajtam a pesszimizmus: múlt héten a balmaziak éppen ebben az időszakban, a második félidő első perceiben döntötték el az ütközetet a Szegeddel szemben – egy 5-0-ás sorozattal. Most azonban nem következik be hasonló fordulat. Tovább tart az újvárosi alakulat vesszőfutása, és a gyarmatiak magas hőfokú pezsgése is. Székely indítja a szünet utáni góltermést (12-12), de István is résen beállóban (12-13). Bán veszi észre a túloldalon őrizetlenül feltűnő Szélest, hosszú passz, de Zoli belelövi a kapusba. Székely pedig iszonyatosan szétforgácsolja a kapufát.
A védekezések mérkőzése ez. Dóczi Dávid széttárt karokkal, mint egy „Krisztus” babonázza Pavlovicsékat, talán e miatt is, de a délszláv legény nagyon fölé trafál. Bezzeg Varga János nem, hatodik találatával már ő a legeredményesebb a mezőnyben (13-13). Ráadásul újabb labdaszerzés, nini, Bécsi Misi ott elöl, „add neki” hangzik a kiáltás, és egyetlen őrült üdvrivalgásban tör ki a publikum. Megint vezet a Kábel (14-13). Füzesi Ferenc hiába próbálja megőrizni a nyugalmát, ezt már ő sem bírja „cérnával”, hát időt kér – megteheti, már háromszor nyílik rá alkalma a kétszer harminc perc során. A disputa lényege: ideje felébredniük, mert rossz vége lesz a bealvásnak. A támadásnál Székely rángatja ki az utolsó leheletet is Istvánból – kiállítás a jutalma. Hajdú meg belövi a büntetőt (14-14). Most Kedves mesteren a sor – aki elismerésre méltóan meccsel, hisz mindent jól lereagál, ami a pályán történik – ő is egy perces tereferére inti magához a fiait. De ez talán a vendégeket nyugtatja meg jobban, mert az emberelőnnyel jól élnek, a „cserefickó” Heiczinger villan középen (14-15), majd az anno néhány hétig önmagát balassagyarmati játékosnak valló, majd sebtében távozó dominikai Dioris Mateo fejez be pontosan egy lerohanást (14-16).
Helyreáll a világ rendje, igazolódik mégis a papírforma? No, azért nem eszik ilyen forrón a kását. Bán repül a szélen, szépít (15-16), de a beállósokkal szemben még akadozik a védőmunka, Heiczinger másodszor eredményes (15-17). Ám ezen a napon azért olyan összeszedett a kábeles együttes, hogy ilyen szituációktól ne ijedjen meg. Bán „Dév” keze már Egerben sem remegett meg, mikor a hétméteres vonalra kellett állnia, most sem – egymás után kétszer (17-17). Sőt, az igencsak ficánkoló Varga Jani újra nem tétovázik, átlövése nyílegyenesen vágódik a kapuba (18-17).
Amelyik gárda egy ilyen kényes helyzetből is talpra tud állni, megérdemli a győzelmet – fut át az agyamon – és még a mögöttem ülő Fenyőházi-házaspár (főleg „Nacsi”, hisz ő azért edzőkolléga), is elismerően szól a srácok produkciójáról. A balomon helyet foglaló hölgy – nem tudom eldönteni, balmazújvárosi vezető, avagy családtag, netán maga a polgármester (nem néztem utána) -, ellenben szótlan, arcát a tenyerébe temeti, és magában, könnyek nélkül sirat. A balmazi főszurkoló meg minden-mindegy alapon, hátha ezzel is ijesztően léphet fel, felölti magára a bomberdzsekijét, fejére sísapkát húz, és most már így bömböl tovább. Strabac lehet, kitekintett rá, ezzel erőt gyűjtött, mert egyenlít (18-18). Az eredményjelzőre tekintek, lassan eljön az utolsó tíz perc – és kis híján lemaradok Széles Zoli látványos betöréséről (19-18).
Hosszú másodpercek következnek gólcsendben, mert a védekezések jól működnek, Varga Ádám a helyén, igaz a vendégek magas „gólemein” sem lehet könnyedén átjutni. Hajdú töri meg ezt a szakaszt (19-19), majd, jaj, húsz másodpercen belül két gyarmatinak is felmutatja a mutató-és középső ujját Tomecskó játékvezető – Varga és Széles mehet a padra pihenni. Ekkora esélyt már nem szalaszthat el a Balmazújváros! Érzi a sanszot Füzesi is, teljesen kinyitja a védvonalát, ez kezdetben bejön, mert két labdaszerzésből Hajdú kétszer gólt ér el (19-21). És még mindig négyen a gyarmatiak! Feltűnik azonban Bécsi Miska, megszabadul az őrzőjétől, keresztbe fut a pályán, ott a hatos vonalnál megkaparintja a labdát, de Temesvári lerántja: hétméteres! Tomecskó ki is küldi a renitens „hajdút”, mire az még veszekszik vele – és a játékvezetői kéz a kettő helyett máris négyet mutat – azaz ennyi percre megszabadulunk Temesváritól. A büntetőhöz ki más, mint Bán lép oda – higgadt, mint máskor (20-21).
Mi lesz itt a végjátékban? Ez egy újabb költői kérdés, ma már a sokadik, ami a poétikus énben megfogalmazódik. Lassan kiegyenlítődnek az erőviszonyok, sőt, abban a másodpercben, amikor teljesen kiegészül a csapat, Kedves László 25:38-nál leteszi a kis zöld „T” betűt jelző táblácskát a zsűriasztalra. Fejtágítás gyarmati módra. Mit fundálnak ki? Hisz most már itt az emberfór. Egy perc után ez is kiderül. Megy a laszti kézről-kézre, aztán hirtelen elindul a figura, melynek végén Bán tűnik fel szokatlan helyen, de róla ma tudjuk, hibátlan a teljesítménye, benne bíznak, és bízvást bízhatnak a társak – gyönyörű akció, gyönyörű találat (21-21).
Most már valóban borzolódnak az idegek, most már valóban szétszakad a szurkolói szív, most már valóban nem marad ép hely azokon a dobokon, vadul csapkodják az ütőt Hege és Oszi, harsognak a dudák, rekedtre ordibálja magát a nép, mindkét oldalon, csak vigyázzunk, ki ne szakadjanak a sportcsarnok oldalfalai.
Az újvárosiak már csak a csere cseréjében hisznek, mert a junior gyerek, Minegász ejti át Varga Ádámot (21-22), majd Füleki minden „idegbaját” beletestálja abba az átlövésbe, amely már a huszonharmadik gólja a vendégeknek – és utána olyan ökölrázásban tör ki, mintha az Eger ellen öt másodperccel a vége előtt, döntetlen állásnál tenné ugyanezt.
Mégsem történik csoda? Elég már ezekből a pesszimista kérdésekből! Nézzük inkább Szélest, mint szakad ki belőle az elmúlt ötvenkilenc minutum valamennyi kínja, és a játékszer kegyetlenül vágódik be a kapuba (22-23). Füzesi még egyszer időt kér. Igen, ha most, a hátralévő egy perc tizennégy másodpercben megtalálják a rést a gyarmatiak falán, felejthető minden szenvedés, ami e napon meglegyintette a társaságot. Akkor marad minden a régiben, mehetnek tovább fej-fej mellett az Egerrel. Első kísérlet: Varga Ádám lábbal hárít, de harsan a síp, szabaddobás. A hazai közönségnek ez nem tetszik – pfujolás. Második kísérlet – a nagy zűrzavarban meg sem jegyzem, hogy ki, de lényeg, hogy elereszti a lövést – Varga megint hárít, és nincs visszafújás!
Harminc másodperc a hátralévő idő! Már csak húsz, már csak tizenöt… Benn, középen, a hórihorgas vendégekkel viaskodva egy tépett mezű, iszonyatosan fáradt, de iszonyatosan égő lelkű fiatalember hirtelen egyedül marad – és megkapja az átadást. Piroska Krisztián tisztán forog be a kapuval szemben. És belövi! Egyenlítés! A sportcsarnok valósággal felrobban, miközben Székely Kristóf agya teljesen hideg marad – odasiet, és a középkörben feltartóztatja a balmazújvárosi középkezdést. Nincs vita, ez piros lap! Közben megszólalt a duda! Vége, nincs tovább??? A két játékvezető lohol Holman Ferenchez, a zsűrihez, ott beszélik meg, mi a helyzet. Piroska hallgatózik, fülel, aztán int a többieknek, „csak” egy időntúli szabaddobás következik! Igen, ezt mutatják a bírók is! Az időntúlit aztán Füleki belevágja a sorfalba, ott sáncot vet a labda, majd néhány pattanással kiköt Varga Ádám kezében.
Félre hát mindenfajta pesszimizmussal, félre hát ezekkel a költői kérdésekkel, ünnepeljen a tömeg, boruljanak egymás nyakába a játékosok, gördüljenek a kövér könnycseppek a szerettek szeméből, ujjongjon a kézilabda rajongó balassagyarmati polgár. És miközben az edzői interjúkra várok, érzem én is, ott benn, szorul valami, hát veszek egy nagy levegőt – mert Székely Éva óta tudjuk, sírni csak a győzteseknek szabad, és ez a döntetlen felér egy győzelemmel!
AJÁNLOM AZ OLDALT
