E sorok írója egy párhuzamosan zajló közéleti esemény miatt csak jó negyedórás csúszással érkezett meg a Városi Sportcsarnokba: egyből feltekintettem az eredményjelző táblára, s magamban mondtam, minden elismerésem a fiúknak, hiszen 9-5-ös vezetésre álltak. Elég volt azonban csak néhány szót váltanom a közelben állókkal, hogy ugyan milyen előzmények után alakult is ki ez a négygólos fór, amikor már arra kellett ocsúdni, bizony 9-8-ra feljött az ellenfél.
Különösebb gond azonban egyelőre még nem adódott az algyői zárkózásból. Mi több, azt kellett tapasztalni, hogy az előző hazai meccsen csak ímmel-ámmal mozgó Albert-Tóth László táltos paripaként lendül a védők előtt, ugrik, lő és a többnyire visszahúzott bombái rendre ott landoltak az alföldiek kapujában. Ha pedig netán meglátta, ő képtelen a sikeres befejezésre, hát megjátszotta Maleticset és a bácskai fiú nem is hibázta el. Bár a Tisza-parti társaság kiegyenlített, mindig jött erre válasz gyarmati részről: Albert-Tóth egymaga hétszer volt eredményes az első harminc percben és 17-17-es döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.
(Molnár F.: „Albert-Tóth szuper első félidőt produkált, de a végén kapott egy nagyot a combjára. Úgy látszik, később ettől megijedt a fiatal játékos, mert a második félidőben szinte kapura sem mert törni.”)
Szünet után eleinte továbbra is a Kábel irányított, bár egyre több baki csúszott a támadásokban, ám hátul Rados Djukanovics többször mutatott be bravúros védéseket. A nagy iram nagy kapkodást is szült, mindkét oldalon rengeteg labdát eladtak a játékosok. Fontos pillanatnak tűnt a második harminc perc alakulásában, amikor 19-19-es állásnál, egy „hektikus” időszak végén Szabó Tamás ügyes egyéni megoldással remekbe szabott gólt lőtt, ám nem sikerült élni a lehetőséggel, mert a szélső védők, elsősorban Bécsi Mihály figyelmetlenségei nyomán lényegében úgy lőhettek kapura az algyői szélsők, mintha csak edzésen gyakorolnának. Támadásban viszont a Molnár edző által fentebb kifejtett okok miatt Albert-Tóth teljesítménye jelentősen visszaesett, Szabót továbbra is követő emberfogással őrizték, és a tinédzser Danisovszki hiába hajtott becsülettel, rutintalansága miatt nem tudta átvenni a vezérszerepet.
(Molnár F.: „20-20 után többször is volt lehetőségünk, hogy továbbra is vezessünk, de rendre a kapusban akadtak el a lövéseink. Az ellenfél edzőjének egyértelmű nyerő húzása volt, hogy időben lecserélte azt a kapusát, aki addig szinte semmit sem védett.”)
Még egyszer fellángolt a hazai gárda, de Szabó Tamás újabb betörést követően, 23-21-nél fordult a kocka. A beállóssal szembeni védekezés hiányosságai mind inkább felerősödtek, Gazsó motollaként mozgott Maleticsék karmaiban, miközben a másik oldalon sorra kimaradtak a lehetőségek. Tanítványai szétesését látva először 23-25-nél kért időt Molnár Ferenc, de kisvártatva ismét a „T” táblához kellett nyúlnia, mert már 25-28-at mutatott a „nagyóra”. Innen pedig már nem tudott felállni a balassagyarmati gárda.
(Molnár F.: „A mérkőzés végén algyői kollégámmal kielemeztük a meccset, és arra a közös álláspontra jutottunk, a kapuscserén túl nagyon sokat számított, hogy szinte egy sorunk játszott végig a pályán, és az nem bír el egy teljes mérkőzést. Ez volt a taktikájuk, hogy kifárasszanak bennünket. Amikor Tamást kiveszik a játékból, nekünk sok választási lehetőségünk nincs. Albert-Tóthnak és Danisovszkinak kell megoldani a támadásban a feladatokat. Sajnos most a szélsőink főleg védekezésben nyújtottak kritikán aluli teljesítményt. Amíg a bal oldalon tudtam legalább cserélni, jobbra nem lehetett, legfeljebb Bán Dávidot átvinni egy kis időre, hisz a fiatal Kordics ilyen képzettségű ellenféllel és szélsővel nem tudja felvenni a versenyt. A beállós játék kizárását is kértem, de a belső védők szintén gyenge teljesítményt nyújtottak.”)
Ezek után az utolsó percek már csak a nézőkben érlelték tovább a még nagyobb csalódottságot. A kilátástalan helyzetre jellemző, hogy 32-26-os vendég vezetésnél a még nagyobb „zakó” képe is felrémlett, de nem történt meg a totális széthullás. A lefújás után pedig olyan örömtáncot jártak az alföldi kézilabdázók, mintha a bajnokságot nyerték volna meg most.
(Molnár F.: „Lehet, hogy erős véleménynek hangzik, de vállalom: némelyik játékosom nem tudja miért, és hogyan kell küzdeni a bennmaradásért. Képességekkel is problémák vannak, de ezt fegyelmezetten, megfelelő motiváltsággal, összpontosított játékkal ki lehet egyenlíteni. Ma az utóbbi nagyon hiányzott. Amikor az algyői gárda két góllal elhúzott, nem maradt erő fordítani. Azzal nyertek a vendégek, hogy két azonos sorral rendelkeztek, nekünk pedig nincs olyan minőségi cserénk sem, akikkel ilyen mérkőzésen további nyomást gyakorolhatnánk az ellenfeleinkre. Sorsdöntő két találkozó következik, amennyiben nem szerzünk pontot, kiesünk.”)
Már éppen végeztünk a szakvezetői értékelő elemzéssel, amikor a Kábel-tréner még valamit odavetett, és igen meghökkentő volt, amit mondott: „úgy látom a háttérben egy nagyon kemény fúró munka beindult, és kíváncsi vagyok meddig maradhatok az együttes edzője”.
Emlékeztető jegyzőkönyv:
Balassagyarmati Kábel SE – Algyő FKSE 28-33 (17-17)
Balassagyarmat, 200 néző, vezette: Natkai, Szalay.
Kábel SE: Djukanovics – Bécsi 2, Jakubecz, Szabó T. 6/3, Maletics 4, Albert-Tóth 8, Radjenovics 2. Csere: Síró (kapus), Piroska, Danisovszki 5, Bán 1, Tihanyi. Vezetőedző: Molnár Ferenc.
Az Algyő legjobb dobói: Ambrus 6/2, Pál 5, Gazsó 5.
Hétméteresek: 5/3, ill. 5/4. Kiállítások: 8, ill. 18 perc (+1 kizárás: Gazsó, Szabó Tamással szembeni súlyos szabálytalanságért).
Az eredmény alakulása: 6.perc: 4-2, 16.perc: 9-5, 19. perc: 9-8, 22. perc: 11-11, 33. perc: 19-17, 43. perc: 23-21, 47. perc: 23-25, 52. perc: 26-28, 56. perc: 26-32.
Bejegyezte:
Henry Hegedue dátum: